A farkasok

Minden emberben van egy farkas, csak rá kell találni.

A farkasok védése

Legelső és legegyszerűbb dolog: TILOS az állatbőr vásárlás, gyártás, támogatás. Sok állatot levadásznak azért, hogy bundájából ruhát, táskát, vagy egyéb eszközöket készítsenek. Nem elég, hogy a farkas védett, hisz orvvadászattal majdnem kiirtották őket, ezért is kell rájuk nagyon vigyázni.
Másodszor, bár a farkasok erősek és képesek megállni a saját lábukon, de ha például erdőírtással, vagy kiűzéssel kapcsolatos kiírást találunk, lehet megéri elolvasni mi is az és ha lehet, akkor felszólalni ellene. Manapság nagyon sok petíció kering az interneten, ami a farkasok, egyéb állatok megmentésére szolgál és szerencsére sikereket is elérnek vele.
medvepark_farkasi_9.jpg
Harmadszor pedig támogassátok őket vagy azt ahol élnek (pl:állatkertek, erdők). Ha megvédjük az otthonukat, legalább annyit számít, mintha őket magukat védenénk meg. De persze megtalálhatóak már fogságban tartott farkasok is, hogy az emberek megismerhessék őket. Ilyen esetekben azt az intézetet is célszerű támogatni, hiszen azt a pénzt az állatok javára fordítják.

http://www.medveotthon.hu/

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 54
Tegnapi: 72
Heti: 54
Havi: 126
Össz.: 499 044

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan segíts a farkasoknak?
A farkasok - © 2008 - 2024 - afarkasok.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »